-Anya én.....-kezdtem volna bele a magyarázkodásba.
-Nem vagyok rá kíváncsi! Most azonnal hazaviszünk titeket és mindenről beszámoltok nekünk! -fogta meg a kezem és elrángatott a kocsiig. Mikor beültem erősen rám csapta az ajtót. A többieket Dóri anyukája fuvarozta el. A házunkig vezető út csendben telt. Túl csendben! Mikor kiszálltunk én előre siettem és elterültem a kanapén.
-Ne hidd azt, hogy egy egyszerű "durcival" mindent elintézhetsz! Igenis büntetést kapsz és áthívjuk a többi lány szüleit is, hogy mindent tisztázni tudjunk! -jött be utánam anya kiabálva.
-Rendben! Felfogtam, de miért kell ehhez ordítani?! -elégeltem meg az állandó ordítozást.
-Én nem is ordítok!!! -kiabált vissza.
-Most is azt csinálod. -vontam vállat.
-Velem ne merj feleselni! Így is nagy bajban vagy, ne keverd még nagyobb bajba magad.
-Nyugodj meg, nem fogom! -grimaszoltam a háta mögött.
*Beszélgetés után*
Miután kiosztottak minket a szüleink, már nem volt más dolgunk, mint büntibe menni. Engem csak két hétre ítéltek szobafogságra, de mivel Korina "verekedett" is, így őt egy teljes hónapra eltiltották a külvilágtól. De minden elektronikai cuccot is elvettek tőle.Mikor mindenki elment ketten maradtunk anyával a nappaliban.
-És mi volt Korvinnal? -kérdezte vigyorogva.
-Anya ugye tudod, hogy nem vagy már tini? -néztem rá furcsán, de elnevettem magam.
-Akkor már nem is tudhatok a lányom kapcsolatáról? -"háborodott" fel.
-De! Amúgy semmi sincs. El lettem tőle tiltva. -vontam meg a vállam.
-Mi az, hogy el lettél tiltva tőle? És ki tiltott el?
-Hagyjuk. Úgy se lett volna semmi. Amúgy Alexet miért nem kérdezed meg a kapcsolatairól? -mutattam a most érkezett bátyámra.
-Mi van velem? -huppant le mellém a fotelre.
-Hát ez az! Szóval van lány aki bejön most neked? -ült le anya Alex mellé.
-Mi van?!! Anya hagyjál már! -állt fel Alex és elindult az emelet felé.
-Van ám valaki! -bólogattam hevesen.
-De hát kisfiam miért nem tudhat az édesanyád a barátnődről? -ment anya Alex után. Én meg azt hittem, hogy meghalok a röhögéstől. Már a hasam is fájt tőle.
-Ezt még megbánod Alexa! -kiabált utánam Alex, miközben anya elől menekült. A nap további részét büntiben töltöttem, vagyis szobafogságban. Néha kaptam egy-egy SMS-t a csajoktól, hogy élek-e még, mert ők is büntiben vannak és meghalnak unalmukban. Olyan este hét körül úgy döntöttem, hogy én már nem bírom tovább. Lementem a konyhába, hogy én most sütni fogok. Majd holnap beviszem a csajoknak, ha itthon nem fogyna el. Már mindent előkészítettem a konyhában amikor anya betévedt a helységbe.
-Hát te meg mit csinálsz? -nézett át a vállam felett.
-Sütök?! -kérdeztem vissza értetlenül.
-Jól van. Akkor hagylak is dolgozni. -nyomott puszit az arcomra és kiment a konyhából. Valami könnyű és edéset akartam csinálni, így maradtam a muffinnál. Hamar kész lettem volna vele, ha Alex nem járkált volna be tíz percenként és kóstolt volna meg mindent.
-Belehalnál, ha nem turkálnál bele mindenbe? -förmedtem rá.
-Igen! -kóstolt bele a muffin nyers masszájába, majd egy kicsit rákent az orromra. Nagyon meglepődtem, de egy kis lisztet szórtam rá. Ő persze vissza is adta, csak egy kicsivel több liszttel.
-Fejezd be! Minden csupa liszt lesz. -fordítottam komolyra a dolgot.
-Te kezdted! Borította a fejemre a maradék lisztet. Nálam itt betelt a pohár és azokat a színes golyócskákat mind az arcára dobtam. A liszt miatt ráragadtak az arcára és tiszta színes volt az egész feje. Itt kitört belőlem a röhögés. Először nem értette, hogy min röhögök, majd belenézett a tükörbe.
-Ezt még megbánod! -húzta gúnyos vigyorra a száját, én meg jobbnak láttam menekülni. Sikítozva rohantam végig a házin, nyomomba a bátyámmal.
-Kérlek szépen állj le! Aleeex!!! -sikítoztam röhögés közben. Sajnos nem állt le és elég hamar utol is ért. Felkapott és megforgatott a levegőben, de még mindig nem rakott le. A sikítozásra és felfordulásra anya jött be a konyhába. Mikor meglátta, hogy mi történt majdnem elájult. Alex pedig jobbnak látta, ha letesz.
-Ti ketten! Most azonnal rendet tesztek és addig nem mentek aludni amíg nem fog csillogni az egész konyha! Mikor kiment a konyhából mind a kettőnkből kitört a röhögés. Ekkor ért be a konyhába Beni.
-Ajj már! Én minden jóból kimaradok. -nézett végig rajtunk és a konyhán. Nekem több se kellett elkaptam Beni karját és össze-vissza ölelgettem, így minden liszt átragadt rá is. Ő meg persze csak sikítozott és röhögött. Persze Alex sem kímélte szegényt.
-Rendben van! Szerintem ideje lenne elkezdeni pakolni, mert holnapig sem végzünk. -töröltem le az arcomról a sok lisztet.
-Oké! Akkor én összesöprök, Alexa te fejezd be a sütést és Beni te pedig takarítsd fel a pultot. -osztotta ki a feladatokat Alex. Mindenki elkezdte a saját feladatát és éjjel egyre készen is lettünk vele. Mind a hárman hulla fáradtan ültünk a konyha padlóján egymásnak dőlve. Mivel már semmi kedvünk és energiánk nem volt, így ott aludtunk el. Másnap reggel teljes káosz volt. El is aludtunk, így még jobban sietnünk kellett, mint általában. Gyorsan elfoglaltam elsőként a fürdőt, így volt elég időm megfürödni és rendbe tenni magam. Alexnek is volt még ideje, de sajnos Beni már nem tudott megfürdeni.
-Nem is olyan nagy baj. Úgy sem volt kedvem fürdeni. Így viszont úgy nézek ki, mint egy szellem. -nevetett. Mi ketten csak vállat vontunk és már mentünk is. A buszt épphogy elértük, de már ülőhely nem volt. Beni egy megállóval előbb leszállt.
-Ugye a sütit nem hagytad otthon? -kérdezte Alex mellékesen.
-Sajnálatos módon nem. Amúgy te nem felejtettél el valamit? -néztem az üres kezére.
-A-a! Itt van a táskámban. -vette elő a deszkáját. Én csak kinyújtottam rá a nyelvem és elnevettem magam. A sulinál röhögve szálltunk ki a buszból és addig könyörögtem Alexnek míg végül megengedte, hogy ráálljak a deszkájára. Persze miközben gurultam vele, addig Ő fogta a kezem, hogy le ne essek. A lányokat már messziről észrevettük, mivel eléggé feltűnően integettek nekünk. Lassan, de odaértünk hozzájuk.
-Csak nem leckéket veszel a te cuki bátyádtól? -mosolygott Korina.
-Áá! Ez nem az én stílusom. Meghagyom inkább Alexnek. -öleltem át a bátyámat.
-Akartam is mondani, hogy eléggé......-húzta el a száját Alex.
-Eléggé mi?! -akadtam ki.
-Csak vicceltem! -puszilta meg az arcomat. Mind az öten elnevettük magunkat.
-Na nekem most mennem kell. Sziasztok! -intett Alex és elment. Ekkor Dóri rögtön a tárgyra is tért.
-Ugye tudod, hogy amikor idegurultál kézen fogva Alexal és amikor megpuszilt akkor is hogyan nézett rád Korvin. Szerintem azt hiszi, hogy a barátod. -lelkesedett Dóri.
-De hát mi testvérek vagyunk. Ez nevetséges! -ráztam meg a fejem.
-Én azt tudom, de Ő nem tudja. -és a lányok egyöntetűen bólogattak. Végiggondoltam a dolgot és el kellett ismernem, hogy igazuk van.
-Már nem azért, de senki sem tudja, hogy mi testvérek vagyunk?! -döbbentem meg egy pillanatra.
-Ha ez megnyugtat, sokan még azt sem tudják, hogy te ki vagy. -nézett rám komolyan Riana, de mind a négyünkből kitört a röhögés. Már éppen indulni akartunk be, amikor eszembe jutottak a sütik.
-Várjatok! Hoztam nektek valamit! -vettem elő a muffinokat.
-Ó, de kis cukik! És finom is! -harapott bele Dóri.
-Nem tudtad volna megállni, hogy ne egyél bele, igaz? -nevetett Korina.
-Akkor egy közös kép a muffinokkal! -vette elő a telefonját Riana. Mikor kész lett a kép és Riana megnézte, rögtön zsebre is vágta a telefonját.
-Mi van?! Mi is meg szeretnénk nézni! -értetlenkedett Dóri.
-Higgyétek el, hogy nem szeretnétek látni. -erősködött Riana.
-De és kész! -vettem el tőle a telefont. Mikor megnéztem a képet teljesen lefagytam. -Tessék. -adtam oda a többieknek és szó nélkül bementem az épületbe. Már csak órák után tudtam beszélni a lányokkal. Az udvaron találtak rám. Éppen az egyik fa alatt ültem és zenét hallgattam. A sírás határán voltam.
-Alexa. Minden rendben? -ült le mellém Aisa. Először egy kicsit meglepődtem, de örültem a társaságának.
-Semmi sincs rendben! -gördült le az első könnycsepp az arcomon és Aisa vállára hajtottam a fejem.
-Jól van. Csak ne sírj. Minden rendbe fog jönni. Ígérem! -simogatta a hajam. Így ültünk pár percig, míg Tamara meg nem talált minket.
-Mit akarsz?! Nincs szükségünk az építő szavaidra! -mondta gúnyosan és ellenszenvesen Aisa.
-Nem hozzád jöttem, úgyhogy jobb ha befogod. Mi a baj? Talán valaki összetörte a kicsi szíved? -guggolt le mellém lenézően.
-Nincs hozzá semmi közöd! -töröltem meg az arcom.
-Rendben. De figyelmeztetlek, ha nem lépsz még a végén megbánod. -állt fel és elment. Döbbenten néztünk egymásra Aisával, mert ilyen még soha az életbe nem fordult elő. Tamara tanácsot adott másnak. És jó tanácsot! Egy darabig csak néztem utána, majd visszafordultam Aisához.
-Köszönöm! -öleltem át.
-Semmiség. És bocsi, hogy múltkor olyan bunkó voltam. -komorodott el.
-Semmi baj. De örülnék neki, ha barátok maradnánk vagyis, hogy azok lennénk. -mosolyogtam rá.
-Nagyon szívesen! -mosolygott vissza.
-Akkor talán keressük meg a lányokat. -álltam fel és nyújtottam neki a kezem. Mikor már majdnem bementünk az épületbe Ádám futott utánunk. Aisa rögtön lefagyott és meg sem tudott szólalni.
-Alexa beszélhetnénk? -kérdezte.
-Hát....aha. -néztem Aisára aki bátorítóan bólogatott.
-Szuper! Akkor pár perc és végzünk. -kacsintott Ádám Aisára, majd felém fordult. Aisára néztem aki teljesen elpirult és elment. Be az épületbe. Én meg reménytelenül néztem a becsukódó ajtón túlra.
Sziasztok!
Meghoztam az újabb részt!;) Nagyon jó lenne ha tetszene nektek és annak is örülnék, ha komiznátok, mert így jobban tudnám, hogy van-e értelme és, hogy olvassa-e valaki. Előre is köszönöm. Nemsokára jövök egy újabb résszel!!!
Puszi: Bella♥
-És mi volt Korvinnal? -kérdezte vigyorogva.
-Anya ugye tudod, hogy nem vagy már tini? -néztem rá furcsán, de elnevettem magam.
-Akkor már nem is tudhatok a lányom kapcsolatáról? -"háborodott" fel.
-De! Amúgy semmi sincs. El lettem tőle tiltva. -vontam meg a vállam.
-Mi az, hogy el lettél tiltva tőle? És ki tiltott el?
-Hagyjuk. Úgy se lett volna semmi. Amúgy Alexet miért nem kérdezed meg a kapcsolatairól? -mutattam a most érkezett bátyámra.
-Mi van velem? -huppant le mellém a fotelre.
-Hát ez az! Szóval van lány aki bejön most neked? -ült le anya Alex mellé.
-Mi van?!! Anya hagyjál már! -állt fel Alex és elindult az emelet felé.
-Van ám valaki! -bólogattam hevesen.
-De hát kisfiam miért nem tudhat az édesanyád a barátnődről? -ment anya Alex után. Én meg azt hittem, hogy meghalok a röhögéstől. Már a hasam is fájt tőle.
-Ezt még megbánod Alexa! -kiabált utánam Alex, miközben anya elől menekült. A nap további részét büntiben töltöttem, vagyis szobafogságban. Néha kaptam egy-egy SMS-t a csajoktól, hogy élek-e még, mert ők is büntiben vannak és meghalnak unalmukban. Olyan este hét körül úgy döntöttem, hogy én már nem bírom tovább. Lementem a konyhába, hogy én most sütni fogok. Majd holnap beviszem a csajoknak, ha itthon nem fogyna el. Már mindent előkészítettem a konyhában amikor anya betévedt a helységbe.
-Hát te meg mit csinálsz? -nézett át a vállam felett.
-Sütök?! -kérdeztem vissza értetlenül.
-Jól van. Akkor hagylak is dolgozni. -nyomott puszit az arcomra és kiment a konyhából. Valami könnyű és edéset akartam csinálni, így maradtam a muffinnál. Hamar kész lettem volna vele, ha Alex nem járkált volna be tíz percenként és kóstolt volna meg mindent.
-Belehalnál, ha nem turkálnál bele mindenbe? -förmedtem rá.
-Igen! -kóstolt bele a muffin nyers masszájába, majd egy kicsit rákent az orromra. Nagyon meglepődtem, de egy kis lisztet szórtam rá. Ő persze vissza is adta, csak egy kicsivel több liszttel.
-Fejezd be! Minden csupa liszt lesz. -fordítottam komolyra a dolgot.
-Te kezdted! Borította a fejemre a maradék lisztet. Nálam itt betelt a pohár és azokat a színes golyócskákat mind az arcára dobtam. A liszt miatt ráragadtak az arcára és tiszta színes volt az egész feje. Itt kitört belőlem a röhögés. Először nem értette, hogy min röhögök, majd belenézett a tükörbe.
-Ezt még megbánod! -húzta gúnyos vigyorra a száját, én meg jobbnak láttam menekülni. Sikítozva rohantam végig a házin, nyomomba a bátyámmal.
-Kérlek szépen állj le! Aleeex!!! -sikítoztam röhögés közben. Sajnos nem állt le és elég hamar utol is ért. Felkapott és megforgatott a levegőben, de még mindig nem rakott le. A sikítozásra és felfordulásra anya jött be a konyhába. Mikor meglátta, hogy mi történt majdnem elájult. Alex pedig jobbnak látta, ha letesz.
-Ti ketten! Most azonnal rendet tesztek és addig nem mentek aludni amíg nem fog csillogni az egész konyha! Mikor kiment a konyhából mind a kettőnkből kitört a röhögés. Ekkor ért be a konyhába Beni.
-Ajj már! Én minden jóból kimaradok. -nézett végig rajtunk és a konyhán. Nekem több se kellett elkaptam Beni karját és össze-vissza ölelgettem, így minden liszt átragadt rá is. Ő meg persze csak sikítozott és röhögött. Persze Alex sem kímélte szegényt.
-Rendben van! Szerintem ideje lenne elkezdeni pakolni, mert holnapig sem végzünk. -töröltem le az arcomról a sok lisztet.
-Oké! Akkor én összesöprök, Alexa te fejezd be a sütést és Beni te pedig takarítsd fel a pultot. -osztotta ki a feladatokat Alex. Mindenki elkezdte a saját feladatát és éjjel egyre készen is lettünk vele. Mind a hárman hulla fáradtan ültünk a konyha padlóján egymásnak dőlve. Mivel már semmi kedvünk és energiánk nem volt, így ott aludtunk el. Másnap reggel teljes káosz volt. El is aludtunk, így még jobban sietnünk kellett, mint általában. Gyorsan elfoglaltam elsőként a fürdőt, így volt elég időm megfürödni és rendbe tenni magam. Alexnek is volt még ideje, de sajnos Beni már nem tudott megfürdeni.
-Nem is olyan nagy baj. Úgy sem volt kedvem fürdeni. Így viszont úgy nézek ki, mint egy szellem. -nevetett. Mi ketten csak vállat vontunk és már mentünk is. A buszt épphogy elértük, de már ülőhely nem volt. Beni egy megállóval előbb leszállt.
-Ugye a sütit nem hagytad otthon? -kérdezte Alex mellékesen.
-Sajnálatos módon nem. Amúgy te nem felejtettél el valamit? -néztem az üres kezére.
-A-a! Itt van a táskámban. -vette elő a deszkáját. Én csak kinyújtottam rá a nyelvem és elnevettem magam. A sulinál röhögve szálltunk ki a buszból és addig könyörögtem Alexnek míg végül megengedte, hogy ráálljak a deszkájára. Persze miközben gurultam vele, addig Ő fogta a kezem, hogy le ne essek. A lányokat már messziről észrevettük, mivel eléggé feltűnően integettek nekünk. Lassan, de odaértünk hozzájuk.
-Csak nem leckéket veszel a te cuki bátyádtól? -mosolygott Korina.
-Áá! Ez nem az én stílusom. Meghagyom inkább Alexnek. -öleltem át a bátyámat.
-Akartam is mondani, hogy eléggé......-húzta el a száját Alex.
-Eléggé mi?! -akadtam ki.
-Csak vicceltem! -puszilta meg az arcomat. Mind az öten elnevettük magunkat.
-Na nekem most mennem kell. Sziasztok! -intett Alex és elment. Ekkor Dóri rögtön a tárgyra is tért.
-Ugye tudod, hogy amikor idegurultál kézen fogva Alexal és amikor megpuszilt akkor is hogyan nézett rád Korvin. Szerintem azt hiszi, hogy a barátod. -lelkesedett Dóri.
-De hát mi testvérek vagyunk. Ez nevetséges! -ráztam meg a fejem.
-Én azt tudom, de Ő nem tudja. -és a lányok egyöntetűen bólogattak. Végiggondoltam a dolgot és el kellett ismernem, hogy igazuk van.
-Már nem azért, de senki sem tudja, hogy mi testvérek vagyunk?! -döbbentem meg egy pillanatra.
-Ha ez megnyugtat, sokan még azt sem tudják, hogy te ki vagy. -nézett rám komolyan Riana, de mind a négyünkből kitört a röhögés. Már éppen indulni akartunk be, amikor eszembe jutottak a sütik.
-Várjatok! Hoztam nektek valamit! -vettem elő a muffinokat.
-Ó, de kis cukik! És finom is! -harapott bele Dóri.
-Nem tudtad volna megállni, hogy ne egyél bele, igaz? -nevetett Korina.
-Akkor egy közös kép a muffinokkal! -vette elő a telefonját Riana. Mikor kész lett a kép és Riana megnézte, rögtön zsebre is vágta a telefonját.
-Mi van?! Mi is meg szeretnénk nézni! -értetlenkedett Dóri.
-Higgyétek el, hogy nem szeretnétek látni. -erősködött Riana.
-De és kész! -vettem el tőle a telefont. Mikor megnéztem a képet teljesen lefagytam. -Tessék. -adtam oda a többieknek és szó nélkül bementem az épületbe. Már csak órák után tudtam beszélni a lányokkal. Az udvaron találtak rám. Éppen az egyik fa alatt ültem és zenét hallgattam. A sírás határán voltam.
-Alexa. Minden rendben? -ült le mellém Aisa. Először egy kicsit meglepődtem, de örültem a társaságának.
-Semmi sincs rendben! -gördült le az első könnycsepp az arcomon és Aisa vállára hajtottam a fejem.
-Jól van. Csak ne sírj. Minden rendbe fog jönni. Ígérem! -simogatta a hajam. Így ültünk pár percig, míg Tamara meg nem talált minket.
-Mit akarsz?! Nincs szükségünk az építő szavaidra! -mondta gúnyosan és ellenszenvesen Aisa.
-Nem hozzád jöttem, úgyhogy jobb ha befogod. Mi a baj? Talán valaki összetörte a kicsi szíved? -guggolt le mellém lenézően.
-Nincs hozzá semmi közöd! -töröltem meg az arcom.
-Rendben. De figyelmeztetlek, ha nem lépsz még a végén megbánod. -állt fel és elment. Döbbenten néztünk egymásra Aisával, mert ilyen még soha az életbe nem fordult elő. Tamara tanácsot adott másnak. És jó tanácsot! Egy darabig csak néztem utána, majd visszafordultam Aisához.
-Köszönöm! -öleltem át.
-Semmiség. És bocsi, hogy múltkor olyan bunkó voltam. -komorodott el.
-Semmi baj. De örülnék neki, ha barátok maradnánk vagyis, hogy azok lennénk. -mosolyogtam rá.
-Nagyon szívesen! -mosolygott vissza.
-Akkor talán keressük meg a lányokat. -álltam fel és nyújtottam neki a kezem. Mikor már majdnem bementünk az épületbe Ádám futott utánunk. Aisa rögtön lefagyott és meg sem tudott szólalni.
-Alexa beszélhetnénk? -kérdezte.
-Hát....aha. -néztem Aisára aki bátorítóan bólogatott.
-Szuper! Akkor pár perc és végzünk. -kacsintott Ádám Aisára, majd felém fordult. Aisára néztem aki teljesen elpirult és elment. Be az épületbe. Én meg reménytelenül néztem a becsukódó ajtón túlra.
Sziasztok!
Meghoztam az újabb részt!;) Nagyon jó lenne ha tetszene nektek és annak is örülnék, ha komiznátok, mert így jobban tudnám, hogy van-e értelme és, hogy olvassa-e valaki. Előre is köszönöm. Nemsokára jövök egy újabb résszel!!!
Puszi: Bella♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése